Sunset Boulevard: a hollywoodi klasszikus, amiből musical született

Mindig is imádtam a Sunset Boulevard című filmet. Billy Wilder 1950-es alkotása számomra a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa. Egy olyan film, amelyhez újra és újra visszatérhetek, és minden alkalommal találok benne valami lebilincselőt.

Hollywood sötét, elbűvölő és egyben kissé nyugtalanító ábrázolása évek óta velem van. Gloria Swanson Norma Desmondja pedig azon karakterek közé tartozik, akiket szinte lehetetlen elfelejteni – különösen az arcjátékát és a tekintetét!

Swanson maga is a némafilmkorszak egyik legnagyobb sztárja volt, és éppen ezért tudott lenyűgöző hitelességet vinni Norma szerepébe. Ez különösen azokban a pillanatokban látszik, amikor Norma a némafilmekről és azokról a sztárokról beszél, akiket Hollywood hátrahagyott, amikor a film megszerezte a hangját.

Egy fiktív, egykori némafilmsztár szerepében látni Gloria Swansont – miközben annyira erősen merít saját hollywoodi múltjából –, az egyik oka annak, miért olyan rendkívüli az eredeti Sunset Boulevard.

Éppen ezért nyűgözött le mindig is Andrew Lloyd Webber döntése, hogy a Sunset Boulevardot színpadi musicallé formálja.

Egy ilyen ikonikus film musicallé alakítása hatalmas kihívást jelentett. Az eredeti alkotás már olyan jellegzetes hangulattal, párbeszédekkel és vizuális identitással rendelkezett, hogy más médiumba való átültetése könnyen kudarcba fulladhatott volna.

Lloyd Webber azonban megtalálta a módját, hogy megadja Norma Desmondnak azt, amit a film sosem adhatott meg neki: a saját zenei hangját.

Dallamai gyönyörűen megragadják Norma világának melankóliáját és sötétségét. Különösen szeretem azt a módot, ahogyan a hollywoodi stílusú, monumentális dráma váltakozik a magány mélyen személyes pillanataival.

A „With One Look”, a „New Ways to Dream”, a „The Greatest Star of All” és különösen az „As If We Never Said Goodbye” a musicalrepertoár fontos részeivé váltak – azért is, mert lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük Normát, ahelyett, hogy csupán elítélnénk őt.

Maga a musical története is lenyűgöz.

A Sunset Boulevard 1993-ban debütált Londonban, ahol a legendás Patti LuPone formálta meg az első színpadi Norma Desmondot. Az előadást Trevor Nunn rendezte, a zenét Andrew Lloyd Webber szerezte, míg a szövegkönyvet és a dalszövegeket Don Black és Christopher Hampton írták. Az eredeti szereposztás hangfelvétele szintén az előadás örökségének fontos részévé vált.

Patti LuPone Normája különösen jelentős, mivel ő volt az első színésznő, aki Gloria Swanson felejthetetlen filmkarakterét a zenés színház ikonjává formálta.

Később Glenn Close teremtett egy másik legendás interpretációt, és 1995-ben Tony-díjat nyert broadwayi alakításáért.

Úgy gondolom, éppen ez a történelem teszi a Sunset Boulevard minden új rendezését annyira érdekessé.

A színésznő, aki elvállalja Norma szerepét, nem csupán egy újabb musicalkaraktert alakít. Egy olyan szerepbe lép be, amely már elválaszthatatlanul összeforrt a film- és a zenés színháztörténet legemlékezetesebb alakításaival.

És pontosan ezért nyűgözött le annyira a legutóbbi broadwayi felújítás.

Jamie Lloyd teljesen újragondolt rendezésben hozta vissza a Sunset Blvd.-ot a Broadwayre, Nicole Scherzingerrel Norma Desmond szerepében. A produkció 2024 októberében nyitott a St. James Theatre-ben, és 2025 júliusáig futott. A londoni előadásból Tom Francis, Grace Hodgett Young és David Thaxton is átigazolt a Broadwayre.

Ebben a felújításban különösen az az érdekes, hogy szemmel láthatóan meg sem kísérelte egyszerűen újrateremteni a Sunset Boulevard hagyományos képét.

Jamie Lloyd sokkal kortársabb és filmesebb módon közelített az anyaghoz. Fények, videóvetítések és egy határozott vizuális nyelv segítségével vizsgálta Norma hírnév-mániáját és a valósággal való, egyre inkább eltorzuló kapcsolatát.

Nicole Scherzinger alakítása a produkció egyik legmeghatározóbb elemévé vált. Norma szerepéért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Tony-díjat egy musicalben, míg maga a produkció a legjobb musical-felújítás kategóriában győzött.

Az előadás összesen hét Tony-jelölést kapott, és Jack Knowles is díjat nyert a világítástervezésért.

Ez a felújítás megmutatta, mennyi lehetőség rejtőzik még mindig ebben a musicalben.

Különösen az foglalkoztatott, hogyan tud egy először 1950-ben vászonra vitt, majd a kilencvenes években musicallé formált történet még ma is ennyire aktuálisnak hatni.

A hírnév iránti megszállottság, a feledéstől való félelem, valamint a celebek és a szórakoztatóipar közötti kegyetlen viszony ugyanis egyáltalán nem tűnt el.

Azt szeretem a legjobban a Sunset Boulevardban, hogy a sok csillogás mögött végső soron egy nagyon szomorú történet húzódik meg.

Norma kétségbeesetten vágyik arra, hogy a világ továbbra is annak a sztárnak lássa, akinek ő maga még mindig tartja magát. Joe Gillis viszont a saját kudarcából való kiutat látja Hollywoodban.

Mindenki hajszol valamit. És szinte mindenki a saját álmának foglyaként véget ér.

Andrew Lloyd Webber zenéje pedig még megrázóbbá teszi ezt a tragédiát.

Számomra a Sunset Boulevard mindig is elsősorban Billy Wilderé és Gloria Swansoné marad. Túlságosan szeretem a filmet ahhoz, hogy ez valaha is megváltozzon.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a musical is megérdemli a maga helyét e történet históriájában.

Nem egyszerűen másolja a filmet. A szereplőket, a hangulatot és a hírnév-mániát megragadva valami olyanná alakítja őket, ami a zenén keresztül élhető át.

Ez Hollywood, amint tükörbe néz, és ráébred, hogy a tükörkép talán már nem olyan szép, mint egykoron.