Miért változtatták meg a londoni West End musicaljei azt, ahogyan a színházat megélem
Oya Canli arról mesél, miért érzi magát otthon a londoni West Enden, és miért emlékezteti minden előadás újra és újra a színház varázsára.
Az emberek gyakran kérdezik tőlem, miért utazom olyan gyakran Londonba csak azért, hogy megnézzek egy musicalt.
Mert semmi más nem vált ki belőlem egészen ugyanilyen érzést.
Egész életemben különböző országokba utaztam koncertekért, operákért és színházi előadásokért. Az élő előadás számomra mindig is jóval több volt puszta szórakozásnál. A színházban vagyok igazán boldog. És mégis, valahányszor belépek a West End valamelyik színházába, érzek valamit, amit nehéz szavakba öntenem.
Van benne valami szinte spirituális.
A fények elhalványulnak, a zenekar játszani kezd, és a következő két-három órára egyszerűen eltűnik a külvilág. Több száz, egymást nem ismerő ember lélegzik, nevet, sír és tapsol együtt, miközben összeköti őket a közvetlenül előttük kibontakozó történet. A képernyők és az állandó figyelemelterelés világában az ilyen közös élmény egyre ritkább – és éppen ezért hihetetlenül értékes.
Számomra a West End a kivételes minőség szinonimája. Minden színész, zenész, színpadtechnikus és jelmeztervező hozzájárul ahhoz, hogy az élmény a legapróbb részletig kidolgozott legyen. Akár a Les Misérables-t, a The Phantom of the Operát, a Hadestownt vagy a Moulin Rouge!-t nézitek, akár egy vadonatúj produkciót, minden előadásban érezni lehet azok szenvedélyét és elkötelezettségét, akik létrehozzák.
A leginkább az nyűgöz le, hogy nincs két teljesen egyforma este. Egy filmmel ellentétben minden előadás él. A közönség minden alkalommal másképp reagál, a színészek új érzelmeket visznek a szerepeikbe, és minden előadásnak megvan a maga egyedi energiája. Éppen ez az, ami újra és újra visszavonz ugyanazokhoz az előadásokhoz.
Londonba utazni számomra visszatérést jelent egy olyan helyre, amely újra és újra emlékeztet arra, miért szerettem bele annak idején a színházba. Olyan, mintha hazatérnék.
Amikor legördül a függöny, inspirációval telve távozom. Néha könnyes szemmel, máskor dalokat dúdolva egészen a szállodáig, de mindig hálával azért, hogy tanúja lehettem valaminek, amit rendkívüli művészek éppen abban a pillanatban hoztak létre.
Ha még soha nem láttatok musicalt a londoni West Enden, szívből ajánlom, hogy egyszer átéljétek. Ez nem csupán egy újabb kipipálandó pont az utazási listátokon. Megérinthet, meglephet benneteket, és talán még azt is megváltoztathatja, ahogyan a színházat megélitek.
És ne lepődjetek meg, ha még ki sem léptetek a színházból, máris a következő látogatásotokat tervezitek.